Menü
- Home
- Media
- Közlemények
- SZÜLETÉS HETE Marosvásárhelyen 2013. május 6-11.


6
Máj
2013
SZÜLETÉS HETE Marosvásárhelyen 2013. május 6-11.
Születés Hete, a családdá válás ünnepe
A Születés Hete szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat Magyarországon idén már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. Május elején többek között Erdélyben is várják a szervezők az érdeklődő párokat, kismamákat, apákat, nagyszülőket. Marosvásárhely immár harmadik alkalommal ad otthont a Születés Hete rendezvénysorozatnak május 6. és 11. között. Ebben az évben három társszervezője van az eseménynek: a VÉDEM – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete, a Lurkó Kuckó Egyesület, valamint a Familia Centrum Egyesület.
A Születés Hete célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító, pedagógusok, pszichológusok, dúlák, hordozást oktató szakemberek, egészségügyi szakemberek gondoskodnak. A látogatók ebben az évben is számos program közül választhatnak. Lesznek előadások és kerekasztal-beszélgetések többek között a szülésre való tudatos felkészülésről, krónikus gyerek érkezéséről a családba, apává válásról és dulaságról, ugyanakkor szoptatástanácsadással és hordozóbörzével csalogatják az érdeklődőket.
Az anyarendezvény további részleteiről a www.szuleteshete.hu honlapon lehet tájékozódni. A marosvásárhelyi rendezvény programját megtalálják a Védem Egyesület facebook oldalán, a helyi sajtóban, valamint a baba-mamaklubokban, könyves-, barkács- és gyerekholmis boltokban illetve játszóházakban kifüggesztett plakátokon.
VÉDEM – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete
Lurkó Kuckó Egyesület
Familia Centrum Egyesület
Szólj hozzá!