Menü

31

Oct

2018

Szülőből ellensèg?

A családon belüli erőszak egyik formája a lelki terror is. A gyerekelidegenítés ennek egy különleges formája, a lelki és mentális bántalmazás valamelyik szülő részéről a gyerek/ek fele, a másik szülő ellen irányul. A jelenség csíráit már nagyon korán fel lehet fedezni egy szülő-gyerek-szülő hármas kapcsolatban: “látod apád milyen”, “most is anyád miatt van az egész”, “anyád mindig így meg úgy”, “ a te apád már csak ilyen meg olyan”. Persze mindezt pejoratív jelzőkkel kiegészítve. Ismerősen cseng ugye? Tudatosan vagy tudat alatt is így kezd kommunikálni egyik vagy másik szülő, mintegy meggyőzve a gyereket a maga igazáról, az ő pártjára állítva, aki örlődik középen, mert neki mindkét szülő fontos. Ennek a jelenségnek a súlyos formája a válófélben lévő vagy válás utáni szülői viselkedés, amikor az egyik szülő megpróbálja a másiktól elidegeníteni a gyereket, ami ahhoz vezet, hogy a gyerek nem akar a másik szülővel élni, csúnyán beszél vele, akár látni sem akarja, manipuláció áldozataként megveti azt a szülőt akivel azelőtt jó kapcsolata volt. Mivel magyarázható mindez? Miért viselkedik így egy felnőtt ember? Hogyan lehet ezeket a helyzeteket megelőzni, ha lehet egyáltalán? Mit tehet a sértett fél? Milyen jogi eszközei vannak egy szülőnek, hogy gyerekei közelében maradjon, életükbe beleszólása legyen válás után is? Miként érinti ez a gyerek mentális és lelki egészségét, hogy hat ki ez érzelmi fejlődésére?
Meghívottainkkal keressük a válaszokat, konkrét eseteket is bemutatva: Lazsádi Csilla szociálpszichológus, Vajda Andrea ügyvéd, Dr. Láday Noémi pszichiáter és Tamás Katalin szülő a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai, akik várják a résztvevők kérdéseit, helyzetbemutatásait is.
Várunk minden érdeklődőt tabut döntögetni!

Beléptidíj nincs, lehetőségeidhez mérten adományoddal támogasd a VÉDEM Egyesület munkáját!

Szólj hozzá!